hm, nem szeretem coelhot, de ez mégis talán kivétel. itt tényleg a giccs és mélység határán billeg, nem pedig a közhelyességben merül el fejtetőig. bár az elmegyógyintézet még mindig egy romantikus intézmény marad (furcsa, hogy az író tényleg volt lakója igazi diliháznak, nyáladzó magatehetetlenekkel), azonban a kérdések talán egy picit árnyaltabbak. nem sokkal, hiszen a kiindulópont már eleve közhely: a halál közelségében elválnak életünk fontos dolgai a lényegtelenektől, az utolsó pillanatban rádöbbenünk, hogy milyen sokat veszthetünk, stb., viszont itt - ellentétben az alkimistával - a szereplők háromdimenziósak lesznek, vágyaik emberiek. ha nem is gondolkodtatott el, azért segített abban, hogy tovább gondolkodjak fontosról és nem fontosról... :)

Szerintem is ez a legjobb könyve. Testközelből láttam pánikbetegséget kialakulni, hajszálpontos a leírás.

Ez talán Coelho legjobb könyve. Az alkimistát sokszor hallottam, hogy istenitik, szintén nagyon jó, mert ott a stílusa hihető, bár valahogy ott is beleesik a giccs és a túlzott idealizálás csapdájába. Más könyveiben, például a Tizenegy percben már határozottan túllihegi a témát, amit választott, túl "rózsaszínködössé" válik az egész könyv. Viszont a Veronika meg akar halni egy minden téren jól eltalált mű, engem leginkább az elején a döntés ereje csapott meg.

A legjobb Coelho, még akkor olvastam, mikor még nem volt ennyire felkapott. Rögtön megvettem még pár könyvét, de azok nem jöttek be. De a Veronika az egyik kedvencem maradt

Egyszer sírsz,egyszer nevetsz ,aztán mélyen elgondolkodtat.

Nagyon frappáns és lenyűgöző történet. érdemes elolvasni.